Steel Nemzeti Bajnokság - Beharangozó
Szeptember utolsó hétvégéjén rajtol el a Steel Nemzeti Bajnokság 2011/2012-es évadja. 24-én a férfiak és a nők, míg 25-én az utánpótlás korúak kezdik meg versengésüket a magyar bajnoki címekért. A szezonnyitó fordulóra a Sport Darts Club, a Novo-Part Kft. és a Micro-Top Kft. közös rendezésében, a székesfehérvári Alba Plazában kerül sor, emellett 25-én egy amatőr verseny is gazdagítani fogja a programot. Biztosak lehetünk benne, hogy mind a szombat, mind a vasárnap a dartsosokról fog szólni.
A 2010/2011-es évad során Székesfehérvár két fordulónak is helyszínt biztosított, a szezonnyitó idén is a Fejér megyei székhelyen lesz megrendezve. A tavalyi impozáns helyszínek, és a magasnak mondható induló létszámok ezúttal is garanciát jelenthetnek egy remek versenyhez, reméljük, a klubok és versenyzőik is hasonlóan fontosnak tartják a magyar bajnoki címért folytatott küzdelem első állomását.
A tavalyi évhez képest a lebonyolításban több változtatás is érvénybe fog lépni. Az idei szezonban nem időbeosztást, hanem a nemzetközi versenyeken már jól bevált táblabeosztást fogják alkalmazni a szervezők. Mit kell érteni ez alatt? Ez azt jelenti, hogy a nevezések leadása után elkészült főtábla egyenlő részekre lesz felosztva (létszámtól függ, hogy mennyi részre), az egy részegységbe tartozó játékosok ugyanazon a táblán fogják váltani egymást és játszani a mérkőzésüket, így nem kell külön szólítgatni a versenyzőket. Az adott táblán az első mérkőzés írását azon páros valamely tagja kell, hogy teljesítse, amelyik páros azon a táblán utoljára játssza az 1. fordulós mérkőzését, utána a mérkőzések vesztesei automatikusan maradnak írni.
A Magyar Darts Szövetség által elkészített sorsolásban csak az lesz feltüntetve, hogy melyik versenyző melyik táblán fogja a mérkőzését játszani, az időpont nem, vagyis: minden versenyzőnek jelen kell lennie a 10 órai kezdésen. A verseny gördülékeny menetéhez elengedhetetlen lesz a játékosok fegyelmezettsége: a játékosoknak időben kell tábla elé állni saját mérkőzésükhöz, a vesztes játékosnak a mérkőzése után azonnal el kell foglalnia helyét az írótáblánál stb.
A hölgyeknél megszűnik a csoportmérkőzéses rendszer, amely a több játéklehetőség ellenére inkább gátja volt a szebbik nem által mutatott játék fejlődésének. Ezzel párhuzamosan emelkedik a legek száma: az 1. fordulótól 5 nyert legig, a legjobb 16-tól 6 nyert legig, a döntőben 2 nyert setig (2x3, döntő set esetén két leggel kell nyerni, 5-5-ös állás esetén hirtelen halál) fog tartani egy-egy mérkőzés. A tavalyi eredmények alapján a főtáblán 4 játékos lesz kiemelve (amennyiben jelen lesznek a versenyen, távolmaradásuk esetén a tavalyi ranglista alapján töltődnek fel a kiemelt helyek):
1. Ihász Veronika (Docogroup Győri DC)
2. Kautzky Nóra (Soul DC)
3. Gál Viktória (Docogroup Győri DC)
4. Kiss Viktória (Sport DC)
A férfiaknál – a korábbi évekhez hasonlóan – marad az egyenes kieséses rendszer, a legszámok viszont itt is emelkedni fognak. Az 1. fordulótól 5 nyert legig, a legjobb 64-től 6 nyert legig, a legjobb 8-tól 2 nyert setig (2x3), a döntőben 3 nyert setig (3x3, döntő set esetén két leggel kell nyerni, 5-5-ös állás esetén hirtelen halál) fog tartani egy-egy a mérkőzés. A tavalyi eredmények alapján a főtáblán 8 játékos lesz kiemelve (amennyiben jelen lesznek a versenyen, távolmaradásuk esetén a tavalyi ranglista alapján töltődnek fel a kiemelt helyek):
1. Bezzeg Nándor (Vasas SC)
2. Kulcsár Attila (Vasas SC)
3. Kaufmann Krisztián (Wings DC)
4. Darányi Zoltán (Sport DC)
5. Mészáros Zsolt (Sport DC)
6. Melisek Zsolt (Pestújhelyi SC)
7. Székely Pál (Soul DC)
8. Tax Tibor (Wings DC)
A megemelt legszámok miatt a páros megmérettetés az idei szezontól nem képezi részét a fordulóknak, erre a Magyar Darts Szövetség külön versenykiírást és egy külön időpontot jelölt meg, de erre majd visszatérünk, ha itt az ideje. Már nem kell sokat várni, és indul a mandula. Az esélylatolgatásokba ezúttal sem mennék bele, mindenki egyenlő esélyekkel vág neki az új szezonnak, és mint tudjuk: a sportban bármi megtörténhet!
Forrás: DartsBlog - G-Portál
